Néhány hét bénultság után magára talált, és átrendeződött az ingatlanpiac Budapesten és déli agglomerációjában – meséli Rea, aki negyedik éve dolgozik ingatlanértékesítőként a térségben.
A vírus első hullámában, tavaly tavasszal, az ország lezárásának bejelentését követően, egy havi teljes bénultság után, lassan ugyan, de éledezni kezdett az ingatlanpiac. A budapestiek jellemzően a hétvégi házakat, nyaralókat keresték az agglomerációban. A valódi beindulást késleltette, hogy a bankok akkor még óvatosan hiteleztek.
Hogyan alakult a piacmozgás az év későbbi szakaszában?
Nyáron tényleg beindult a piac, a nyaralók mellett a kertes házak is keresettek lettek, megjelentek a befektetők is a lakáspiacon, őszre pedig visszatért a rendes piacmozgás.
Budapesten főként panelekkel foglalkozom, az irántuk támasztott kereslet egész évben stagnált – inkább lassan mozgott. Az albérletárak csökkenő tendenciát mutattak, ennek oka az, hogy sok munkahely megszűnt. Az új építésű ingatlanok áfája ismét 5%-ra csökkent, ez megnövelte az építkezési kedvet és ezzel együtt a telekingatlanok iránti keresletet is. Keresettek még az alacsonyabb értékű ingatlanok a piacon, ezek gyorsan elkelnek.
Hogyan hatott a bevételeidre a járványhelyzet?
Egyéni vállalkozó vagyok, és mivel a KATA fizetésére semmilyen könnyítést nem kaptam, néhány hónapra kénytelen voltam szüneteltetni a vállalkozást. A piac nyári magára találása után viszont már a korábbi években megszokott bevételi szintet tudtam hozni. Jellemzően ajánlás útján szerzem ügyfeleimet, s amint elkezdtek újra mozgolódni az eladók és a vevők, engem is megtaláltak.
A járvány számlájára írható, hogy az ún. dominó effektus – amikor azért dől be az üzlet, mert a vevő nem tudja eladni az ingatlanát – gyakrabban fordult elő.
Az ingatlanmutatás személyes jelenlétet igényel. Milyen óvintézkedésekre volt/van szükség a vírus terjedésének megakadályozására?
A szokásos protokollt követjük. A kézfogást természetesen mellőzzük, ügyelünk a szociális távolság megtartására, beltéren mindig maszkot viselünk, és fontos a gyakori fertőtlenítés.
Tapasztalsz-e bármilyen átrendeződést a térségben földrajzi alapon?
A déli agglomeráció évtizedek óta kedvelt letelepedési célpont. Az ingatlanok viszonylag olcsón megszerezhetők, Budapest fizikai közelsége pedig vonzó szempont. Szigetszentmiklós és Dunaharaszti azonban mára zsúfolttá vált. A Csepel-sziget délebbi, falusiasabb jellegű, ám szellősebb települései, mint például Szigetújfalu és Szigetcsép, megfizethetőbbek sokak számára.
Kiemelt kép: saját fotó

