Keresztény-konzervatív, vidéki családból származom. Gyermekkoromat (Garadna – Sárospatak – Debrecen) az egyetem elvégzése után fővárosba való felköltözés, tanári állás, majd családalapítás követte. Közel 20 éve élek Szigetszentmiklóson és 45 éve képviselem ugyanazt az álszentségtől mentes, progresszív keresztény-konzervatív értékrendet, ami erős igazságérzettel, szociális és szolidáris beállítottsággal párosul – egy vagyok a Csepel-szigeten élők közül.
Életem minden területén csapatban gondolkodom – hiszek az együttműködésben, a közös jövőt építő víziókban. Érdekes hozadéka az életemnek, hogy bár ismerősi, családi, baráti köröm roppant vegyes – a teljes spektrumot lefedi pártállás, vallási beállítottság, kulturális és földrajzi közeg szempontjából egyaránt – mégis máig élő és teljesítményt elismerő szeretetkapcsolatok ezek, a hazai gyűlöletkorbácsoló közhangulat ellenére. Emberi kötődéseimet soha nem a jelen politikai helyzethez való viszonyunk határozta meg, hanem közös gyökereink, a megértés iránti vágy és a tiszta szándék elismerése a közjó szolgálatában. Hiszem, ahol a bizalom közös pont, ott tudunk beszélgetni – mert megtanultam, hogy mindig van másik oldal. Mindig van olyan szempontrendszer, olyan sérelem, ami igazolhatja a másik fél gondolatrendszerét – ha a vége a közjó.
Ami nem igazolható, az a közösség felhasználása az egyéni érdekek és túlhatalom megszerzése érdekében a közjó ellenében. Ott sérül a közösségi érdek, ott nincs párbeszéd.
Furcsa, zaklatott időket élünk. A visszahúzódó állampolgárok hiába várják a társadalmi békét, nem jön a megnyugvás a mindennapokban. Egyre többen mondjuk, hogy szinte minden területen változásra van szükség – tegyünk érte. Eljött az idő, amikor olyanoknak is állást kell foglalnia, akik nem szeretnek kiállni, vagy elköteleződni. Olyanok mellé is oda kell állnunk, akikkel nem mindenben értünk egyet, de képesek vagyunk az előremutató párbeszédre. Meg kell tanulnunk jó kompromisszumokat kötni és Bibó István jóslatát be nem teljesítve – végre megfelelő vezetőket választani magunk közül. Ez állampolgári felelősségünk.
2010 óta egyértelmű nyíltan vállalt ellenzéki elkötelezettségem. Szinte alakulásától kezdve a Demokratikus Koalíció pártoló tagja vagyok. Beszélgessünk.
Hitvallásom
Hiszek a tiszta erőben, a határozott hangban, az egyértelműen letett pontban, a kiállás erejében.
Hiszek a szakmaiságban, az alkotó folyamat értékében, a csapatmunkában.
Hiszek a pozitív mintaadásban, amit önmagunknál kell kezdeni.
Hiszek a kritikus gondolkodásban, ami nem merül ki az ítélkezésben.
Hiszek a szándék erejében. Ha a szándék alapvetően jó, egy esetleges hiba sem helyrehozhatatlan. Ha a szándék alapvetően rossz, a végrehajtásban rejlő véletlen „jó”, pozitív hozadék sem verhet tartósan gyökeret.
Hiszek a hibalehetőségben, ha azt az emberi korrekció felemelő attitűdje követi.
Hiszek a hagyományok tiszteletében, és a jövőbe tekintek. Hiszem, hogy a hagyományok adhatnak tiszta keretet, felszabadíthatják a mély tiszteletet a múlt iránt – de nem uralhatják le a gyermekeink felé szükségszerűen érkező jövőt.
Állampolgárként hiszek a felelősségben. Súlya van annak, hogy meghallom-e az igazat? Megérzem-e a tiszta erőt? Értem-e a hangsúlyok szerepét? Megértem-e, hogy bár szavam nem dönthet mindenben, de meg kell találnom azt a vezetőt, aki a lehetséges irányokból képes kiválasztani a járhatót?
Tudom, hogy a tények ismeretében való döntés felelősség, munka és sokszor komfortzónánkon való túlnyúlást jelent.
Tudom, hogy az élet összetett – nincsenek illúzióim.
Hiszek a jóságban – de meghallom a negatív hangsúlyokat és érzem az ártó szándékot.
Hiszek a barátságban, az adott szóban – de tudom, van árulás.
Hiszek a pozitív szándék erejében – de értem a negatív szavak üzenetét.
Hiszek a sallangmentes üzenetekben – de nem hiszek a képmutató, tökéletesnek látszó mintákban.
Hiszek a közösségben, a pozitív energiák értéksokszorozó erejében – de tudom, van bomlasztó közeg és van erőm annak megállításához/felszámolásához.
Sohasem a pozíciót, hanem a pozíció adta értékteremtő lehetőséget látom.
Sohasem a rangot, hanem a másokért vállalt felelősséget látom.
Tudom, nem fog mindenki megérteni – de mindenki felé nyitok, aki őszintén meg akar érteni.
Hiszek az emberi gesztusok egyre nagyobb teret foglaló szerepében.
Egy őszinte kézfogás, egy megerősítő üzenet, egy pozitív, segítőszándékú kritika, az őszintén kifejezésre juttatott hála erőt ad és épít –
és akkor talán rendben is vagyunk.
