Villáminterjúk helyi vállalkozókkal a válságról – 6. Kati

Interjúalanyom Kati, aki több mint 25 éve van jelen a média világában – a televíziózás, a rádiózás és az újságírás területén is jelentős tapasztalatot szerzett.

Kati az információs frontvonalban médiaszakemberként azonnal megérzi a kormányzati intézkedések piacirányító hatásait, de rálát a magánszféra reakcióira és a kezdetektől nyomon kísérheti a társadalmi változások útját. Közvetlen közelről látja a média területeire beáramló gazdasági, politikai, társadalmi mozgásokat, sőt az első korlátozások elrendelése kapcsán azt is megélte, ahogy információs csatornaként a negatív pandémiás közhangulat tompítására is lehetősége adódott.

Hogyan alakultak a médiában dolgozó szakemberek mindennapjai a 2020-as világjárvány kirobbanása óta? Egyáltalán érzékeltél a munkátokat érintő elemezhető változást a korlátozások miatt?

Az első pillanattól megváltozott a munkánk, hiszen tapintható volt egy nagyon erős információéhség az emberek részéről. Más kérdés, hogy ezt milyen nehézségek, esetenként harcok árán sikerült kielégíteni. Hogy példát is említsek: heteken keresztül hiába próbáltam felvenni a kapcsolatot a járási kormányhivatal munkaügyi központjával, annak ellenére, hogy égetően aktuálissá vált a kérdés: mennyivel emelkedett meg a munkanélküliek száma a területünkön, és milyen állami segítségre számíthatnak?

Tragikusnak érzem a sajtó helyzetét a mai magyar társadalomban. Úgy érzem, olyan mértékben erodálódik ez a fontos társadalmi funkció – a kérdés szabadsága és felelőssége -, hogy valójában lassan a megszűnése fenyeget. Tájékoztatás és utasítás van, hivatalos-egyirányú-felülről lefelé áramló, kérdés azonban egyre inkább nincs, mert nem is lehet. Olyan ez az egész, mint a húszas-harmincas évek csendőrpertuja, hogy „lehet beszélni, nekem”. Ehhez a folyamathoz nagyban hozzájárultak a járványhelyzet miatti szigorítások, az arra való hivatkozással bevezetett egyéb korlátozások, és alapvetően az az attitűd, hogy „Van, amiről jobb, ha nem kérdezünk.”

Vannak, lettek-e a járvány helyzetre reagálva elmozdulási lehetőségek a szakmai profil izgalmasabbá tételére? Alakult-e nem evidens pandémia-specifikus téma, ami rácsatlakozott magára a válságra?

Ha volt valami pozitív hatása a pandémiás helyzetnek, akkor az, hogy elmaradt sok üres protokolláris rendezvény, viszont sok minden változott, tehát valóságos információkat kellett megosztanunk az olvasókkal. És miközben a kultúra világa a megszokotthoz képest kissé hírszegénnyé vált, lett és folyamatosan van aktualitása a gazdasági szereplők megszólításának.

Vállalkozóként dolgozol-e a szakmában? Ha igen, akkor te, személy szerint igénybe tudtál-e venni valamilyen/bármilyen kormányzati segítséget a vállalkozásod megsegítésére?

Egyéni vállalkozóként dolgozom, és bár a járvány első hullámában szerencsére még nem szorultam rá, természetesen pozitívan értékeltem és nagyon jól jött, hogy néhány hónapig nem kellett fizetnem az átalányadót. Azóta azonban jelentősen megváltozott a helyzetem, az önkormányzatok ugyanis a járványhelyzet miatti drasztikus bevételcsökkentés miatt érhetően kevesebbet költenek kommunikációra, és a gazdasági válság miatt a reklámbevételek is visszaestek. Persze, van egy régebbi keletű, elhúzódó szakmai válság is, aminek a lényege, hogy az információs forradalom, valamint az utóbbi éveket jellemző társadalmi-politikai változások miatt eleve egyre kevesebb a valódi újság (tévé, rádió), amely több egyszerű propagandaeszköznél. Ez mind nagyon rosszul érinti azokat a szakembereket, akik ebből élnének. Ha pedig más irányban kezdenek el keresgélni, akkor a megdermedt és ugyancsak beszűkült munkaerőpiacon találják magukat, nem túlságosan kedvező helyzetben.

Lenne-e olyan irányú javaslatod, ami a fentiekben kibontott problémákra reagálva választ adhat a miértekre? Tudunk megfogalmazni egy olyan célt, irányt, amin elindulva – szakmai párbeszédek életre hívásával válaszokat tudunk adni a most körvonalazódó problémákra?

Nagyon fontosnak érzem, hogy minél több emberben tudatosuljon: az információ valóban hatalom. Ha nincs szakmai alapokon működő, hiteles, tárgyilagos, netán független tájékoztatás, ha nincsenek vissza- és belekérdező, számonkérő újságírók, akkor társadalmi és személyes szinten is nehezebb lesz jó döntéseket hozni. Márpedig az élet döntésekből áll. Az igazság kimondása valóban gyógyít, sőt, ezzel kezdődik minden gyógyulás. És még valami: a szakmailag felkészült és értékek mellett elkötelezett újságírás, a „kíváncsiság mestersége” nagyon nem egyenlő a közösségi médiával!

Kiemelt kép: Kaboompics.com (Pexels)

Villáminterjúk helyi vállalkozókkal a válságról – 6. Kati

Pin It on Pinterest