Villáminterjúk helyi vállalkozókkal a válságról – 17. Zsolt (48)

Zsolt régi, jól bejáratott építőipari vállalkozást visz, amit 1997-ben alapított, százhalombattai székhellyel. Vállalkozása profilját az akkori igényekhez és lehetőségekhez igazítva alakította ki.

Leginkább multi cégek telephelyeinek karbantartását és felújítását végzik, de családi házak és közintézmények felújítását is vállalják. Az építőipari hullámzó tendenciáknak megfelelően hol több, hol kevesebb embernek ad munkát – de leginkább kisvállalkozásként definiálja cégét.

Zsolt, vállalkozásod több évtizedes múltra tekint vissza, ugyanazon piaci szegmensben. Mivel mára megtanultam interjúim során, hogy semmi sem egyértelmű, ezért inkább kérdezem, hogy ez az építőiparban előny vagy hátrány egy korlátozásokat igénylő világjárvány esetében?

A több évtizedes múlt mindenképpen előny, hiszen a sok-sok év tapasztalata olyan vállalkozói tudás birtokába segíti az embert, ami az ilyen hirtelen fellépő, váratlan helyzetben is viszonylag stabil alapot tud adni. Mindig fontos, hogy az ember jól döntsön, de egy ilyen bolygószintű „havária” esetén még fontosabb.

Mesélj, hogyan éltétek meg a 2020. márciusában bejelentett lezárások hírét? Mennyiben érintett ez benneteket, a vállalkozást? A családot? Ha akadt nehézség, akkor azt mi okozta?

Mivel az építőipari területet hivatalos lezárások nem érintették, a legnagyobb nehézséget az emberek gondolatvilágába beültetett félelem és kiszámíthatatlanság okozta. A megrendelőink egy része a munka felfüggesztését és szüneteltetését kérte, mivel nem tudták, hogy mit hoz a jövő. Nem tudták, hogy mire kell majd költeniük, milyen élethelyzetek fognak rájuk várni és mire kell majd a pénz. Teljesen összetörtek a céljaik, a jövőképük, nagyon meg voltak ijedve.

Éreztetek-e változást a megrendelésekkel kapcsolatban? Milyen extra erőfeszítésekre volt szükség, hogy a megrendeléseket teljesíteni tudjátok? Egyáltalán tudtátok-e biztosítani a folyamatos működést? Vagy kellett-e valakit elbocsájtanotok?

Igen. A pandémia bejelentése után, a meglévő munkáinkat azért, ha akadozva is, de tudtuk folytatni, viszont az új megrendelések jelentősen visszaestek és ez teljesen hazavágta a 2020-as évünket. Az ipari és a magánszektor is jelentősen visszavett. A folyamatos működést tudtuk biztosítani, de sajnos néhány embertől meg kellett válnunk.

Okozott-e (okoz-e) számodra nehézséget a szállítás akadozása külföldről behozott áruk esetében? Vagy többnyire magyar termékekkel dolgoztok?

Igen. Akkoriban pont olasz termékekkel és alapanyagokkal dolgoztunk, és mivel Olaszországban akkor már javában tombolt a járvány, sajnos az anyagok megérkezése több hetes csúszásban volt. Meglehetősen feszült volt a légkör emiatt is. A kiszámíthatatlanság szerintem mindennél rosszabb állapot az ember életében.

Milyen pénzügyi nehézségekkel néztél, nézel szembe?

Leginkább a visszamondások miatti elmaradt bevétel okozott gondot, de a megrendelői kivárások, pénzvisszatartások is megnehezítették a helyzetet. A legnehezebb és legrosszabb döntés az, hogy megtartsam az embereimet, vagy ne. A mi szegmensünkben a bérjellegű költségek a legnagyobbak. Azt kell tudni, hogy ha én fizetek pl. háromszázezer forintot egy dolgozómnak nettóban, az nekem mint cégnek közel hatszázezer forint kiadást jelent, ha a fizetett szabadságokkal is számolunk.

Amikor egy vállalkozó a saját maga által létrehozott szervezetet, csapatot kénytelen leépíteni, az azért nagyon kemény érzés. Nem kívánom senkinek. Egy saját cég egy vállalkozó számára egy kicsit olyan, mint a saját gyermeke. Ő hozza létre, ő alakítja ki, ő gondoskodik róla és gyönyörködik benne, ahogy fejlődik. Amikor leépítésekről van szó, amikor el kell küldeni embereket, az nagyon fájdalmas megélni.

Image by Jason Goh from Pixabay

Villáminterjúk helyi vállalkozókkal a válságról – 17. Zsolt (48)

Pin It on Pinterest