Szívügyem az elesettek felemelése

Családi és szakmai kapcsolataim révén sokszor vettem részt önkéntesként a romák hazai integrációjában. Az anyatejjel szívtam magamba az elesettekhez való odahajolás képességét, az értük vállalt áldozat belső lelki igényét.

Szeretek velük, köztük lenni. Épp ezért pontosan tudom, hogy a láthatóság kiváltságával nem rendelkeznek. Az ő jövőjüket, jelenüket nem érintő témák egyszerűen leuralják a hétköznapi valóságot – pedig a jövő (közös jövőnk) meghatározó eleme lesz, hogyan alakul integrálásuk. Ha mégis bekerül a köztudatba a romák helyzete, az legtöbbször negatív ügyhöz köthető, vagy maga az ügy tálalása negatív (lásd Gyöngyöspata). Így a romáknak nem is nagyon marad más, mint hogy az önláttatás olyan formáihoz folyamodjanak, ami számukra elérhető – az agresszió mint erőfelmutatás viszont nem érzékenyítő, hanem távolító hatással bír a többségi társadalom felé.

Mindenkinek meg kell értenie, hogy az integráció hatékonysága messze nem csak rajtuk múlik. Nehéz kenyér a roma telepi lét.

Tény, hogy:
– Aki abuzív közegben nő fel, nagyobb eséllyel válik érzéketlen bűnözővé, ezért ki kell emelni a családból.
– Aki viszont szerető családi közegben él, csak épp nyomorban, ott a kiemelést meg KELL akadályozni, konkrét segítségnyújtással.
– A szexuális kizsákmányolás áldozatai az EU-ban nagyrészt mélyszegénységben élő magyar, vagy Magyarországon élő roma, főként gyermekáldozatok.
– Minden hetedik megszületett magyar gyermek ma roma származású, ez az északkeleti régióban, minden ötödiket jelenti. Adjunk jövőt a roma-magyaroknak végre, hogy a nem romáknak is legyen!
– Minden 3. északkelet-magyarországi lakos éveken belül áttelepül nyugati régiókba.
És sorolhatnám tovább…

Az ország kettészakadóban, mert a keleti területek magukra lettek hagyva. Végérvényesen leszakadó megyék: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád megye. Jövőkép ott pár éven belül: elértéktelenedő házak; elöregedő vidék; munkaképes korúak hiánya. Kiürülnek a templomok, megtelnek a temetők, kórházak – 2050-re felfoghatatlan begyűrűző társadalmi krízis várható. Magyarország szándékosan lemond a keleti országrészeken élőkről???

Ha nem kezd ezzel valamit a kormányzat, az szándékos társadalompolitikai károkozásként értékelhető, hiszen nekik vannak adataik a jövőre vonatkozóan. Tudják, hogy robbanás előtt állunk. A közmunka valójában nem megoldás, hisz az elszegényedett falvak egy részét már az alvilág vezeti íratlan szabályaival. Az is nehezítő tényező, ha a feszültséget tudatosan szítják – a gyűlöletet nemzeti köntösbe burkolják vagy félelemmel igazolják. Emeljük fel a szavunkat ez ellen!

Fel kell nőnünk a problémához. Ki kell bontakoztatnunk a társadalmi szolidaritásnak azt a hullámát, ami a szegény-és cigányellenes hangulatot végre feloldja és kinyitja a gettóba zártak előtt az utat a társadalmi mobilizáció előtt. Mert senkit ne tévesszen meg a szó, ma idehaza a társadalmi mobilizáció már szinte csak a lecsúszásnak ad teret!

Ideje rendet tenni a fejekben – mi itt mindannyian magyarok vagyunk, közös múlttal és közös, rohamosan romló jövőképpel.
“A többségi társadalom nem engedheti meg magának, hogy gyűlölködjön.” (Bogdán László)

Szívügyem az elesettek felemelése

Pin It on Pinterest