Női szerepek 1. – Nők a politikában

Egyre erősödő értékes közösségünk több férfi tagjában vetődött fel a kérdés a női jelenlét kapcsán – mennyire és egyáltalán miért kell a politikai térbe erősebb női hangsúly.

Beszélgessünk erről. Mert azt gondolom, pár elemet helyére kell tenni a társadalmi közbeszédben ahhoz, hogy ez a kérdéskör is a józan, de szükséges szinten legyen kezelve.

Alapvetően úgy gondolom, hogy egy-egy egyéni szakmai életút kiteljesedéséhez önmagában kevés érv az, hogy valaki nő. Ráadásul meglátásom szerint ez nem jelent feltétlenül előnyt, sőt sok esetben válhat hátránnyá egy rosszul kezelt, nemi sztereotípiára épülő szituációban. Talán ezt már többen meg is tapasztaltátok.

Személyesen épp ezért nem feltétlenül vagyok híve a női kvótának sem. Nem gondolom, hogy pusztán a születési “nem” elég ahhoz, hogy meghatározza valakinek a társadalmi előmenetelét. Viszont értem a kvóta mellett szóló érvelések logikáját is.

Abban viszont hiszek, hogy a női hangsúlynak meg kell jelennie a politikában is ugyanúgy, ahogy a társadalmi élet egyensúlyát is a férfiak és nők közösen tett erőfeszítései kell, hogy adják. Mi – férfiak és nők – együtt.

A kvótáról és a női szerepekről majd még szeretnék írni, de addig is készítettünk nektek egy infografikát a témában – mennyire nem túlzó a nők aránya például a vezető politikai státuszokban 2021-ben Magyarországon.

Nők a politikában infografika

Kiemelt kép: Pexels/Antonio Jamal Roberson

Női szerepek 1. – Nők a politikában

Pin It on Pinterest