Itt vagyok otthon. Szigetszentmiklós, Csepel-sziget. Ízléses, rendezett utcák, szép porták és szürke egyhangúság váltakozása. Kátyús utak, rendezetlen városrészek. Akárhogy is, én itt vagyok otthon, ezt ez életet szeretem.
A tököli Duna-parton üldögélve, a battai kémények hármasát figyelve, sétálva a varsányi Domariba-sziget fekete diófái alatt, izzadva sprintelve a tököli erdőben, vagy nyugodtan sétálva az Árpád-strand sétányán. A halmi piac sajtos-tejfölös lángosa vasárnap, a baráti bográcsozások a csépi strandon, vagy a régi kenutúrák emléke a sziget körül. Bárhonnan is vagyok úton hazafelé, a lakihegyi adótorony mindig irányt mutat.
Itt ébredünk nap nap után, innen indulunk utunkra reggelente mindannyian. Visszük gyermekeinket a zsúfolt óvodákba és iskolákba, sorban állunk a szakorvosi rendelőben Gyártelepen, buszon vagy autóban ülve araszolunk Budapestre. Gondoskodunk a családunk megélhetéséről, gyermekeink jövőjéről, óvjuk és szépítjük környezetünket. És joggal várjuk, hogy életünk azon része, amely nem rajtunk múlik, hanem azon, hogy mit tesz értünk a politika, a kormány… nos, arra ne legyen gondunk.
Benépesítettük ezt a környéket. Sokan költöztünk ide az elmúlt évtizedekben Százhalombattától Szigetszentmiklósig, jellemzően fiatal, családos emberek, mind a jövő letéteményesei. Mi is megérdemeljük azt, hogy munkánknak eredménye, szüleinknek, nagyszüleinknek békés élete legyen, gyermekeink előtt széles távlatok nyíljanak meg. Egy vagyok közületek, küzdeni fogok a változásért, erős hittel, szenvedéllyel.
“A világhoz nem lehet ugyanarról és ugyanolyan hangon beszélni, mint az otthonhoz.”
Márai Sándor