A káröröm kártékony érzés, óvodás műfaj. Gyenge emberi pillanatok elrejteni való momentuma. A gyermekeinkre rászólunk…
Írásomat a kormányzati kárörvendés jelenségének döbbenetes terjedése generálta, ami lenézést, kirekesztést, hergelést szabadít közpénzen az országra – a társadalmi egység életre hívása helyett.
1. Egy érett felnőtt, ha ezt érzi magán tudja, dolga van a helyzettel – hisz a káröröm saját kudarcaink elfedésére szolgál és sajnos alacsony önértékelés áll a háttérben. Kellő önismerettel rendelkezőknél szerencsére hiányzik, és az irónia helyettesíti.
2. A nyíltan felvállalt káröröm, a káröröm agresszívebb formája – torzítja a lelket. És élesen állítja fókuszba a be nem vallott komplexusokat. Lényegében bizonyítvány a mélyen gyökerező frusztrációról.
3. És a legdrámaibb a káröröm nyílt gyakorlására való buzdítás, a társadalom erkölcsi szövetének szándékos lazítása – erkölcsi métely. Kormányzati szintről érkező negatív “nevelő” hatása mérhetetlenül káros.
A lenti posztot egy kormányzati házi politológus írta: “vicces” címkével ellátva hergel, mint az arénában. Posztjai (több a témában) a SPORT témaköréhez kapcsolódnak, amitől még brutálisabb a kormányzati szócső üzenete: úgy örülj egy másik ország SPORTSIKERének, hogy ugyanakkor döngöld földbe vesztes ellenfelét (ha mi már épp kiestünk, ugye..)
Sportszerűtlen attitűdre felszólítva nem lehet sporteredményt magasztalni. Nem fér össze. Egy sportoló tudja, érzi. Ha mondjuk a gyermekünk teszi ezt az óvodában azonnal kiszúrjuk és rászólunk. Miért nem szólal meg a vészcsengő a fejekben, ha a NER-től kapsz rá engedélyt és felszólítást? Mi ment félre?
Fontos, hogy a káröröm az iróniával, cinizmussal nem keverendő össze, de még a szarkazmussal sem. Ezek mindegyike lehet ellenséges, de tényeken alapuló és intelligenciába burkolt támadás (ami egy kritikán és érveken alapuló vita alapja), ami mind nélkülözi az álszentséget és a saját komplexus nyílt felvállalását – esetenként épp azt célozza megvilágítani másokon. Továbbá feltételez minimális intelligenciát, mint ahogyan a humor.
És lám, a káröröm nem tartalmaz cizellált humort (semmilyet) – nem dolgoztatja a lelket és nem pallérozza az elmét, mint pl. az irónia. Nem emel a kicsinyesség faktor fölé, sőt megágyaz benne és szánalmat kelt. Nincs benne fennkölt, nincs benne nevelés. Illetve van. És itt a mélyen drámai. Lehúz.
Személy szerint nekem ez a legfájóbb az elmúlt évtized rombolásai közt. Ha valamit az Orbán kormány és a NER számlájára fogok legelsőként írni az az, hogy szétrombolta a társadalom erkölcsi szövetét.
Ennek mutatója a káröröm kormányzati szintű oltárra emelése.
Olvassátok a kommenteket: a más (csehek) egyértelmű teljesítményen alapuló sikere okán a harmadik felet gyalázó felhergelt felnőtt emberek gondolkodás nélküli kitárulkozását.
El lehet ide juttatni egy társadalmat, elég gyorsan – de mi munka lesz itt rendet tenni a fejekben?!?
A humor “vicc” pozitív és felszabadít, itt viszont csak a gyűlölet árad.
Értem a célját, de tudom hová vezet. Mert a káröröm az uszítás és gyűlöletkeltés “előszobája”, ahonnan már nincs visszaút a normális párbeszéd felé.
Nyilván ez a cél. Elég.