A választási vereség okát ebben látom:
“Akinek nincsenek szárnyai, keres magának egy kalitkát.”
A kalitkát ma idehaza Orbán Viktor tudja és akarja biztosítani. Ennyi.
Az ellenzék az összefogással, a programjával, a nagyvonalú kézfogásaival és a határfeszegető kompromisszumaival kinyitotta a kalitka ajtaját. A 2,8 millió magyar vasárnap visszarántotta és ráfordította belülről a kulcsot. Most meg kajánul vihog, hogy milyen ügyes volt és ekézi az ellenzéket.
Sajnálom őket, hiszen egyértelmű lett, hogy a magyarságnak kalitka kell, nem a szabad szárnyalás lehetősége = 2/3. És itt volt a háború. Váratlan és zavaró elemként lépett be februárban, teljesen megtörve a programalapú kampányunk lendületét. Azt, hogy erre nem adtunk mindig jó választ, elfogadom, de egy háborúra nincs jó válasz – különösen, ha megnézzük Orbán mit tett: teljesen hiteltelenül az addigi harci-mókus vezetőként hirtelen békegalamb képében leszállt közénk. A baj az, hogy a 180 fokos fordulattal a magyarság együtt akart fordulni. AKART.
Ahol kalitka kell, ami kitakarja a valóságot, ott kalitkát kell adni a népnek. Az ellenzék tisztán akart beszélni egy érett társadalomhoz. Éretten tájékoztatni a realitásokról – csak erre ma idehaza NINCS igény. Itt hazugság kell, picit szebben: szómágia. És ennyi épp elég.
Mit értek “kalitka” alatt?
- nem kell gondolkodni,
- nem kell fegyelmezetten véleményt nyilvánítani,
- rossz ösztöneinket nem kell fékezni,
- nem kell nagyot álmodni,
- nem kell teljesíteni,
- nem kell a gyűlöletet visszafogni,
- nem kell kreatívnak lenni, elég a krumpli.
Minden rosszindulat nélkül írom ezeket. Tények.
Én nem hibáztatom az ellenzéki összefogást a fentiek miatt. És tiszta lelkiismerettel mondom, hogy most azok ártanak a legtöbbet, akik az összefogást kiálltják ki elhibázott innovációnak.
Szerintem nem volt gyenge az ellenzék. Sőt. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az ellenzéki pártok vezetői életre tudták hívni az összefogást. Köszönöm, hogy megmérethettem magam és örülök, hogy tiszta lelkiismerettel dolgozhattam a hazámért, a lányom jövőjéért. Nem az én saram, hogy itt tartunk.
Szerintem van egy társadalmi tudatszint, ami összeségében fejlődik az évszázadok során, de ezt mi években, évtizedekben nem érzékeljük. Pláne akkor, ha jön egy manipulátor – Orbán vagy Putyin – akkor ezek a fejlődési folyamatok lelassulnak esetenként visszafordulnak. Ennyi történt vasárnap.
Kezeljük helyén a dolgokat: ha valamit/valakit/ nem lehet hibáztatni, az az Összefogás életre hívói. Ebben a helyzetben vállalható elképzelés, emberi kivitelezés és emberi nagyság, lemondás vezette ezt az álmot és a megvalósítás is egészen csodálatos volt az előválasztásig. Ami utána jött, az is emberi. Nincs benne semmi szégyellnivaló, hiszen csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, ugye. Akkor hibázunk, ha nem vonunk konzekvenciát.
Ha bárkinek nem tetszik a mostani ellenzék, jelzem, hogy kinyílt egy kapu: van bőven idő, van 4 év, be kell járni az országot és választást nyerni 4 év múlva. Minden adott, hogy ne csupán a fotelból csináljunk forradalmat. Csak két dolgot nem lehet:
Szidni azokat, akik szívvel-lélekkel dolgoztak.
Nem lehet az összefogást szidni ahelyett, hogy Orbánt, a főbűnöst szidnánk. Hiszen minden probléma okozója Orbán Viktor, aki megértette, hogy akkor tud hatalmon maradni, ha lefojtja a magyar társadalom tudatszintjét a “soha többé baloldalt!” szintjére. Ő a hibás, Ő a bűnös.
Nem lehet mandátumot nem-felvenni. Fel kell venni és készenlétben kell állni, hogy dolgozhassunk, ahol lehet és élére állhassunk a civil kezdeményezéseknek, ha lesznek. Egy diktatúrában politikai pozíciókat feladni bűn és öngyilkosság.
Az élhető Magyarország építésének álmát nem adtam fel.