Tisztázzuk: a tisztességes versenyben küzdők gratulálnak a másik teljesítményéhez. Pont.
A tisztességtelenül, bár törvényesen szerzett hatalom elismerhető, de nem gratulálunk hozzá. Mihez gratulálnánk?
- A milliárdokért ömlő hazugságokhoz?
- A szándékos csúsztatásokhoz?
- A vita előli elbújáshoz, 12-8 év után?
- A nemtelen lejáratásokhoz?
- A kamupártok lefizetéséhez?
- A programnélküliséghez?
- Az erkölcstelen hatalomszerzéshez?
Mert a tisztességtelen hatalomszerzés erkölcstelen is egyben, hiszen értelmetlenné teszi (sőt gúny tárgyává) a korrektséget, és az élet minden területén torzítja a társadalmi tudatot: teret ad a csúsztatásnak, bagatellizálja a hazugság súlyát és kicsavarja a társadalom alapértékeit.
A gratulációval ezeknek nyitunk ajtót és hagyjuk ráömleni társadalmi tereinkre.
Aki az erkölcstelenséghez gratulál – elfogadja azt. Az erkölcstelenség ünneplése felszabadítja a rossz ösztönöket: öntelt gőg, arrogancia, büntetlen rossz, nyíltan megélt gyűlölet és az egyéni teljesítmény lenézése.
A nyíltan ünnepelt erkölcstelenség pedig egyenesen métely. Táboron belül nem választható szét a családokba begyűrűző álszentségtől sem. Hisz, hogyan magyarázza erkölcstelen hatalmát a tisztességtelen eszközökkel győző? Mire neveli gyermekét, hogy tükörbe tudjon nézni? Elárulva “az igaz vért” – itt a tisztességet.
Nem ünnepelhető a tisztességtelenség büntetlenül. Következmény:
furcsán, szokatlan irányokból válik ember embernek farkasává. Sokáig nem értjük mi a baj, csak a társadalmi, emberi kapcsolatainkra fog kiülni a felszín és a szorongás. Az árulás mindenkori lehetősége. Figyelni a hatalmat, mit KELL gondolni? Mit KELL érezni? Mit LEHET mondani.
Ezt akartátok bebetonozni? Tessék.
A nyílt kormányzati erkölcstelenség életre hívta a tébolyt: megjelentek helyi szinten, kis közösségekben a notórius hazudozók, az önjelölt igazságosztók. Ahol a cél a káosz, ott pont ezek végzik el az aljas munkát – a társadalom igazságérzetének fellazítását, ami helyi szinten a hatalom képviselőinek talán kínos is lenne. Hisz
a diktatúra kiépülésének útja sokszor ciki: árválkodva állni a pék előtt a “Stop Gyurcsányos!” pulttal egy értelmiséginek minimum kínos. De ha a helyi bohóc ennek megágyaz – már picit könnyebb felvállalni a mélyprimitív mocskolódást.
És szép lassan így fordult ki helyéből a normalitás.
Egy darabig magyarázkodik a helyi fideszes, később dölyfös öntudattal elfordul a kritikus ismerőstől, mert így könnyebb nem megélni azt, mivé vált.
Minek ide tisztesség, ha jól él?
A társadalom szövetének fellazításának útját árulások övezik. Ne könnyítsünk az árulók lelkiismeretén. Már ha van nekik. Mert sokuk már erkölcs nélküli. (Nem erkölcstelen. Az más) Nem valami emberfeletti, teljesíthetetlen mércéjű életelvre, magánerkölcsre gondolok, csupán a legelemibb közerkölcsre: emberség; tisztesség; őszinte emberi gesztus, a másik elismerése és őszinte, kedves humor.
Tudjátok, amitől mindenkinek picit könnyebb élni.
Érteni kell a világot. És kikövetelni, hogy tisztességesen működjön.
Ez erkölcsi kötelességünk.
Így nagyhéten egy bibliai hasonlatot hozok: felelősségünk felismerni korunk Júdás csókját, akkor is, ha formailag a legodaadóbb azonosulással árulják el a tisztességet. Akkor is. Mert ha nem tesszük, hagyjuk végleg kiépülni a hazugság kultúráját.